Fehérvár Ördögi Kör

Eredetiben megjelent: 2011.01.12.
albavonalszurkolok.com

Többször elhangzott már, hogy „miért ne fognak össze az egyes szurkolói csoportok”.
Szerintem ez a kérdés is túl van pörgetve, vagy legalábbis számtalan olyan vetülete van, amellyel előrébb nem jutunk, ellenben igen könnyen begyűjthetünk egy rakás sérelmet.
Én most azt mondanám, bizonyos dolgokban hagyni kellene a gittegyletesdit, és kikerülni az egészet. Valószínűsítem, hogy ezen kijelentésemet könnyen sértőnek lehet titulálni, de szerintem ebben a helyzetben csak előre érdemes menekülni. A szép szó nem használt, kockáztatni kell – legyen férfias, egyenes a beszéd! Az alábbi, keresetlen őszinteségért cserébe azt tudom felajánlani, hogy bárki bármikor jöhet ugyanezzel hozzám. Aki ismer, tudja, hogy az elveim tisztességesek, és sosem a konfliktust keresem, hanem a megoldást.

Hivatalosan jelenleg három szurkolói csoportunk van: a Blue Brothers, a Blue Line Legion és a Fehérvár Ördögi Kör (illetve most alakulnak a fiatalok, akiknek innen is üdvözlet és hajrá, mindent bele!).
Ebből az én társaságom, az Ördögi Kör tulajdonképpen az alakulás első fázisaiban megmaradt kezdeményezés - eleve azért merült fel a megalakítása, mert nem volt központi szerveződés, afféle összekötő kapocs. Most, hogy itt vagyunk mi, már nem biztos, hogy ez segítheti a dolgokat, ezért is nem vittem ennél tovább. Mivel itt ez az összefogás, nem sok értelmét látom a szeparálódásnak. Ezt akár úgy is megfogalmazhatnám, hogy az Ördögi Körnek jelenleg nincs és nem is lesz külön akarata a szurkolói kérdésekben - mi csak nevesített baráti társaság vagyunk, nekünk a szurkolás a lényeg, meg hogy a meccsen jól érezzük magunkat. Ez a jelen helyzetünkben annyit tesz, hogy minden összefogásra, jobbításra buzdító kezdeményezést támogatni fogunk, nem klikkesedünk, velünk nem lesz gond. Pont. Ha a helyzet változik, majd szólok (de szerintem nem fog).

Nézzük a másik két csoportot. A Blue Brothers nem tudom, hány tagból áll, de nekem úgy tűnik, hogy reálisan nézve maximum tíz emberről beszélhetünk, akik aktívan szurkolnak is a meccseken. Ha ez nem így van, kérem javítson ki egy illetékes!
A csoportból többekkel beszéltem már erről az összefogásról, de egyedül Laci mondta nekem egyből, hogy eljön középre, ha attól bármi jobb lehet. A többieket egyelőre nem különösebben érdekli a dolog. Ez most vagy azért van, mert tényleg nem akarják feladni a helyüket, vagy azért, mert normálisan egyszer sem lett megbeszélve a Nagy Terv. A szünetekben való trécselés azért nem ugyanaz, mintha szervezünk egy hivatalos egyeztetést, és ott megbeszéljük a dolgokat. Én azt javasolnám, hogy valamelyik meccs előtt újra legyen egy ilyen, és beszéljünk velük is! Adjuk meg a módját, és adjuk meg a lehetőséget nekik, hogy teljes jogú partnerként részt vehessenek a tervezésben!

A Blue Line Legion Szóljanka testvérrel rendszeresen képviselteti magát, meg a másik fő-fő szurker, Thomas_AV is ott volt a megbeszéléseinken. Én úgy látom, habár sok mindenben segítettek már, valakinek őszintén ki kell mondania, hogy alapvetően nem sikerült együttműködnünk. Megpróbáltunk, sokadszorra sem ment, ellenben igen hamar értelmetlen vitákba fúlt a dolog.
Őszintén szólva én már meguntam, hogy újra meg újra megpróbáljak hídként összekötő kapocs lenni köztük és a többiek között, úgyhogy az álláspontom mondhatni radikálisan letisztult. Azaz továbbra is elismerem Thomas és Szóljanka remek szurkolási képességeit, hogy ők betéve tudják a dalokat. Nálam még az is belefér a szurkolói hevületbe, amit és ahogy a meccseken csinálnak, noha főleg a saját játékosaink hangos kritizálásánál ezzel nem feltétlenül értek egyet.

Azt viszont szerintem álszenteskedés nélkül ki lehet jelenteni, hogy ők már többször bizonyították, hogy számukra a saját szurkolói dolgaik a fontosabbak, és nem kizárólag az összefogásunkban képzelik el a jövőt. Feltételekhez kötik a jelenlétüket, nem tetszik nekik néhány ember, nem tetszik nekik a jelenlegi helyzet, nem szívesen adják fel a helyüket. Hirtelen nem is tudom, mi az, ami esetleg tetszik is nekik.
Ezek lehet, hogy sértő szavak, de nem annak szánom őket, egyszerű ténymegállapítások csupán.
Én úgy gondolom, hogy ez az egész azért nem ér annyit, hogy az összefogás helyett a már a másik világszemléletéről, szurkolóságának igazi vagy nem igazi voltáról, netán emberi kvalitásairól menjen a vita - én ezért nem is vettem részt ezekben az értekezésekben.

Szerintem a lényeg egyszerű. Ha részt akarnak venni az összefogásban, akkor tárt karokkal várjuk őket, mert sokat tudnának segíteni a szurkolásban - de ha nem akarnak, akkor nem kell őket győzködni. Tartsuk tiszteletben a döntésüket, maradjanak ott, ahol vannak, és szurkoljanak úgy, ahogy nekik tetszik. És ami fontos: ezért ne minősítsük őket. Ha nekik így jó, akkor tartsuk tiszteletben ezt is.
Nekünk itt azokat az embereket kell megtalálni, akik VELÜNK szeretnének EGYÜTTMŰKÖDNI.
Minden másféle út felesleges erőpocsékolás!
Innentől én élből visszautasítanám azt is, hogy itt lenne „bármiféle ellentét a különböző csoportok között”. Csoportok között nincs ellentét. Néhány ember pár dologban nem ért egyet, ez minden. Ezt fel lehet fújni, mintha ennek a jelen ügy szempontjából lenne, lehetne bármi jelentősége, de szerintem ezzel csak magunkat tesszük röhejessé. Legyünk már egy kicsit őszinték: az lenne a marha nagy konfliktus, hogy x szerint y nem szurkol jól, és ezzel itt a világvége? Hogy egyesek szerint ki mit miért tesz, és mit miért nem tesz? És ezt bátran lehet hangoztatni, csak mert van itt egy összefogás az Alba Volánért?
Na és?

Még mindig nem akarok bántani, kritizálni senkit, de ennek az egész kezdeményezésnek kicsit mintha elfelejtődött volna a lényege. Nem totális diktatúrát akarunk építeni, hanem összefogást szeretett csapatunkért, az Alba Volánért. Nyilván sokan szeretnénk élni a lehetőséggel, és a magunk akarata felé vinni a dolgokat, de itt megintcsak nem szabad arányt téveszteni.
Példát mutatni ugyanis nem az elmélettel, hanem a tettekkel kell. Ha valaki irányt akar mutatni, hát rajta, hajrá – de ahhoz, hogy ebből tettek is legyenek, bizony kell a közmegegyezés is. Ha ez nincs meg, akkor az a terv nem jó, ez ilyen egyszerű.

Én azt mondom, a többség ezen a ponton itt most szépen húzzon egy vonalat, és az eddigi tapasztalatokat felhasználva induljunk neki tiszta lappal.
Aki szeretne segíteni, akár a tanácsaival, akár aktívan, ahogy tőle telik, azt szívesen fogadjuk.
Aki viszont nem építő, előremutató dolgokkal jön elő, azzal én nem szeretnék többet foglalkozni. Illetve ez nem igaz: nem az illetővel nem szeretnék foglalkozni, hanem az adott véleményével. Feleslegesen még ilyen alapon sem szabad megsérteni senkit.

A lényeg, hogy ne fókuszáljunk rossz dolgokra, és ne toporogjunk ennyit egy helyben, mint most. Az olyan kijelentések, hogy "nincs vezér, az a baj", "nincs elég aktív fiatal", stb. mind tökéletesen igazak, és remek meglátások, de ezzel sajnos még nem leszünk előrébb. Ezt sokan tudják, persze, hogy gond, hogy nincs vezérszurkoló. Én speciel már vagy tíz éve tudom, és higgyétek el, nem kicsit bosszantó folyton azt látni, hogy sok ember mindig csak ilyenekkel tud előjönni. Csak azzal tud foglalkozni, hogy ez ezért nem megy, az azért nem megy, az ezért nem jó, az azért nem az igazi – de persze amikor arról lenne szó, hogy oké, akkor mi legyen, amit meg tudunk tenni, csak csend van és vállvonogatás.

Persze, kellenek ezek az elvi alapok, de mert ettől még egy lépést nem teszünk előrébb, nem szabad leragadni ezeknél a dolgoknál.
A mai világban sajnos az a módi, hogy mindent külső segítséggel akarunk megoldani. Ezt a mintát látjuk, ezt tanuljuk, így szerintem semmi meglepő nincs abban, hogy a legtöbbször itt is ez jön elő. Viszont ez itt nem működik, ezt meg kellene érteni végre!

Nyilván az lenne a legjobb, ha valahogy sikerülne leszerződtetni mondjuk a Veszprém kézilabdatáborának keménymagját (igyekeztem olyan példát találni, ami megállja a helyét, és remélhetőleg senkit nem sért meg)! Hogy akkor aztán milyen szervezett és óriási szurkolás lenne a csarnokban! Persze jó kérdés, mi a rákot keresnének ők egy Volán meccsen. Akiket ugyanis érdekelt a Volán az elmúlt években, azok eddig is kijöttek a meccsekre. Akiket meg nem mozgatott meg a fehérvári jégkorong, azok nem.
Nem kell a külső megoldás, nekünk azok között kell megtalálni a megfelelő embereket, akik rendre kint vannak a meccseken! Ők ugyanis érthetik azt a lényeget, amit más nem – hogy milyen lélekbenyúló gyökere van annak az egyszerű címkének, hogy „összefogás az Alba Volánért”.
Ezt nem lehet megvenni, kölcsön kapni, importálni.
Ezt érezni kell.

Szóval én azt mondanám, ne azzal foglalkozzunk, ami nem megy, hanem tegyük meg azt, amit a magunk erejéből meg tudunk tenni. Felesleges leragadni például azon a kérdésen, hogy nincs vezér. Nem baj, majd lesz. Ez biztos. Ha ugyanis jól csináljuk a dolgainkat, és egyre épül, fejlődik a szurkolás, az összefogás, a tábor, egyre sürgetőbbé fog válni ez a hiány, és ez nem marad annyiban, Egy nap majd lesz valaki, aki úgy ébred fel, hogy jó, rendben, már minden készen áll, akkor én most bevállalom ezt is. És ő nem kívülről jön majd, hanem azok közül, akik x éve meccsre járnak. Más talán ezt nem is tudná megcsinálni. Mást talán nem is fogadnának el a többiek. Másképp ez nem is működhet.

Ugyanúgy fog menni minden mással is, akár elhiszitek, akár nem.
A dalokkal, a dalok változatosságával, a szurkolás lélektanával, hogy akkor is elsöprő legyen szurkolás, amikor gödörben van a csapatunk… mindennel.

Legyints nyugodtan, ha nem értesz egyet, én nem akarlak megcáfolni. Én tudom, hogy ez így van, és engem igazol az általam látott, elmúlt másfél évtized is.
Nem is tudom nem tizenakárhány év távlatában szemlélni ezeket a szurkolói dolgokat. Ilyen távlatban nézve pedig a lényeg az, hogy az elmúlt évek nagy semmije után most végre van valami szurkolói szinten, amiről már érdemes beszélni. Lehet itt kritizálni, meg sopánkodni azon, hogy még mi mennyire nem jó, de ilyen múlttal ide eljutni azért ez nagy eredmény ám! Becsüljük meg! Persze kezeljük a helyén a sikereket is, nem kell elbízni magunkat, csak menni, menni tovább, de erre legalább már van mit építeni! Ha csak apró lépésekkel megy, akkor úgy, nem kell elkeseredni. Nyilvánvalóan lesznek még jobb, és ugyanilyen bizonyosan lesznek még rosszabb pillanatok is, de nem ezekkel kell foglalkozni!

A szurkoló lét legszebb része ugyanis nem ez a sok apró részlet, hanem ami mögötte van, az állandóság. Hogy akár öröm van, akár szomorúság, az ember kitart. Újra és újra tesz, kimegy, hinni próbál, reménykedik.
Ha valamibe kapaszkodni kell, hát ne a tünékeny sikerekbe kapaszkodjunk, ahogy ezt a mai világ bénái diktálják belénk, hanem abba, amit a régiek hagytak ránk. Akár a tudatba, akár a hagyományokba - hogy tíz-húsz év múlva tiszta lelkiismerettel azt mondhassuk, itt voltuk, végigcsináltuk, és bármi történt, nem hagytuk abba. Megőriztünk valamit abból, amit az elődeinktől kaptunk, és lehetőség szerint minél több értéket átadtunk, átmentettünk az utókornak.

Most kérdem én. Ha elvileg ez lenne a lényeg, akkor tényleg van jelentősége a fent említett apró sérelmeknek, ilyen-olyan kényelmetlenségeknek? Tényleg megéri azokkal ennyit foglalkozni?
Szerintem ez csak nézőpont kérdése.
Minden csak rajtunk múlik, már ha nem tévesztünk fókuszt, nem tévesszünk szerepet.