Hát nem lehet azt mondani, hogy unalmasan telik az augusztus szeretett csapatunk háza táján - de szerencsére a fájó, nehezebben elviselhető feszültségek mellett van igencsak fajsúlyos, extra pozitív hír is.
Szélig Viktor a fedélzeten, közli a klubhonlap nemes egyszerűséggel, és pont így éri el a kellő hatást - igen srácok, egy órától kész a kaja, lehet ebédelni, a büfében valaki nézzen már rá a konnektorra, mert volt vele egy kis gond, ja igen, és a legendás megyei rangadók Dunaújvárosának egyik legnagyobb ikonja, a kapitány, akire mindenki csak felnézni tudott ott, a válogatottban és Franciaországban is, mostantól a mi menedzsmentünket erősíti!
És hogy ez mekkora királyság lehet, arról sokáig fogunk még és nagyon sokat beszélni!
Az, hogy Szélig Viktor játékosként mi mindent ért el, egy dolog. Hogy a franciaországi kitérőjével milyen remek szakemberré képezhette magát, szintén csak egy adat, amibe maximum beleképzelni tudunk. Hogy hazánkban milyen közismert és elismert személy, szintén megmelengeti az ember szívét, de talán nem is ez a legfantasztikusabb ebben az egészben - hanem, hogy milyen remek ember döntött úgy, hogy mostantól a csapatunk szekerét tolja.
Aki végigkövette az Újváros-Fehérvár rivalizálás hősi időszakát, az pontosan tudhatja, hogy Dr. Szélig Viktor mindig is kulcsfigurája volt a mindenkori újvárosi csapatnak - ráadásul olyan fickó, akit a legnagyobb rivalizálás közepette sem lehetett nem elismerni, és nem imádni. Az a tűz, amivel játszott, az a megalkuvást nem ismerő küzdés, a nyilvánvalóan extra intelligencia, és ugyanakkor elképesztően könnyed, úriemberes lazaság... voltaképpen igazából csak egyetlen komoly gond volt vele, hogy a mi szempontunkból végig rossz mezben játszott.
Csak így hirtelen néhány meghatározó emlék (amely bizony komoly szerepet is játszott hitvallásunk "ellenfél, nem ellenség" képének megalapozásában):
- az 1997/98-as szezonzáró, fehérvári Szuperkupa-meccse volt az első igazi tétmeccs, amikor végre nyertünk valamit a megyei riválissal szemben. Itt a mérkőzés végén volt egy méltatlanul elfeledett, legendás pillanat is: két góllal vezettünk, de nagyon nyomott a Dunaújváros, ezt érezte a fehérvári közönség is, és olyan elképesztő hangorkánba kezdett, hogy szó szerint még a plexik is remegtek a jég körül. Mindenki teli torokból üvöltött, ahogy tudott, verte a palánkot, minden létező módon plusz hangokat vitt a szurkolásba – és jól emlékszem, kb. tíz másodperccel a vége előtt Szélig Viktor, miközben hozta fel a korongot, megállt a félpályánál, megállította a korongot is, és felnézett, mint aki nem akarja elhinni, hogy ilyen létezhet, hogy itt ennyire fontos mindenkinek a győzelem… majd elmosolyodott, és befejezettnek tekintette a játékot, hagyta, hogy lemenjen a maradék idő.
- a 98/99-es szezonban, 99 tavaszán, Újvárosban, a mindent eldöntő meccs után, amikor 1981 után újra bajnokok lettünk, Szélig Viktor a nagy ünneplés közepette egyszercsak odakorcsolyázott a Volán-tábor elé. Egy-két helyen máris felcsendült az akkoriban megszokott SzéligViktoros, nem túl baráti rigmus, de Viktor felemelt kézzel mutatta, hogy ácsi, most nem erről van szó, és a tábor előtt végigkorcsolyázva megtapsolt minket. Elképesztő pillanat volt, és hatalmas emberi jellem!
- Szélig Viktor az a kőkemény védő, aki emlékeim szerint egyedüliként mondhatja el magáról, hogy a jégen összeakaszkodott Csicsóval és Palkóval is. Viszont ahogy tudjuk, ettől (vagy ezt túlélve? férfikörökben ez sem lenne meglepő) még baráti viszonyban maradtak, remekül ráerősítve a jégen mindent bele, azon kívül már csak emberek vagyunk nagyszerű, korrekt életérzésre.
- erre talán még a dunaújvárosiak közül is kevesen emlékeznek, hogy szintén a legendák korában, amikor a Magyar Kupában még minden csapat elindult, az első körök egyikében az ereje teljében lévő Újváros egy másodvonalas csapat otthonában játszott (sajnos nem emlékszem, melyik volt - aki tudja, segítsen). A mérkőzést kb. 43-1-re nyerte az Újváros, és az egy hazai gól úgy esett, hogy a meccs végén Széli Viktor a saját kapuját megkerülve látszólag akciót indított, majd visszafordulva a saját kapujukba juttatta a korongot, sajátos tréfával részesítve kellő törődésben a kapusukat. Ki is állították érte komolytalan játékért. :)
Hatalmas szív, feledhetetlen tettek, sportemberi nagyság - egy ilyen ember döntött úgy, hogy mostantól minket erősít!
A mindenit, az ember szinte még most sem hiszi el, ez ám a bravúros fordulat!
A legkevesebb, hogy méltó módon fogadjuk - a legjobbal, ami tőlünk telik, emberi és szurkolói emlékekkel.
Kinek mi jut még eszébe róla?
Utolsó hozzászólások