Elkezdődött a szezon, és egy tükörsima, öt nullás karintiai hidegzuhany után máris jöhetett a javítás a szlovén sramliterror fővárosa, a mi szintünkön örök riválisnak nevezhető Olimpija Ljubjana ellen.
Lassan már hagyomány, hogy a gyíkokkal szenvedős meccset játszunk. Ennek jó eséllyel az lehet az oka, hogy ők kb. állandóan minket tarthatnak a legjobban befoghatónak, így mintha ez számukra év rangadója lenne ellenünk. Veretes közhely, hogy jobb csapat ellen könnyű jobban játszani, de erre a mi meccseink a legjobb példák: mert bár az elmúlt öt meccsen sorozatban nyertünk ellenük, sosem ezek voltak a legszebb, legegyértelműbb győzelmeink.

A papírforma nyomásának átka most is beigazolódott, az első pillanattól kezdve "küzdés a köbön" játék ment a jégen. Ezúttal ráadásul küzdés mindennel, az ellenfél mellett az új taktikával, az összeszokottság hiányából fakadó hibákkal, és úgy általában a formán kívüliséggel is. Ez utóbbi helyenként heroikus csatákat hozott a játékosok vasakaratával, mert azt egy pillanatra sem lehetett volna mondani, hogy a többség ne akart volna beleadni 120 %-ot. A vége egy idény elejire sikeredett forma lett (hogy maradjunk a közhelyparádénál), de legalább annál értékesebb ez a győzelem.
Támadásban helyenként már voltak szép dolgaink, de az emberelőnyös játékunk még erősen akadozott, a védekezésünkben pedig néha akkora lyukak maradtak, hogy döbbenten néztünk egymásra a nézőtéren nagyokat fújva. Erre mondta egy cimbora, hogy a meccs előtt nem értette, hogy kaphattunk ötöt a Kactól - aztán meg azt nem, ilyen védekezéssel hogy úszhattuk meg ennyivel. Az volt a szerencsénk, hogy ez most "csak" egy Ljubjana ellen jött össze, akik nem voltak túl ügyesek a lehetőségek kihasználásában - de azért ez jobb csapatok ellen biztos nem férhet így bele.

Az előszezonban sokan és sokféleképpen elmondták már, hogy ez egy különleges idény lesz, nagyrészt építkezéssel, újféle alapozással - és most szembesülhettünk vele, hogy ez mi mindent jelenthet. Talán most először fordult elő az a helyzet, hogy nem maradt egy stabil mag a csapatban, és ezúttal tényleg kb. a semmiből kell új csapatot építeni. Ez nagyon nem lesz egyszerű, és ilyenkor kell az extra kitartás és bizalom tőlünk, szurkolóktól is - mert bármennyire is jogosnak tűnő szurkolói elvárás az, ha már szinte alapnak tekintjük az előző évek bravúrjait, ez egy teljesen új csapat, teljesen új helyzettel. Itt és most ténylegesen meg kell várni, míg csapattá kovácsolódnak, és csak utána fog kiderülni, hogy ez mire elég - és valahogy ehhez kellene hozzáigazítanunk az elvárásokat is.
Ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, az a 2468 néző. Azt lehetett tudni, hogy a hazai jégkorong erősödésével sok, korábban Budapestről lejáró szurkolónkat elveszíthetjük, csak ennek a mértékével nem szembesülhettünk eddig. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak ők maradtak távol (sőt, jónéhányan most is ott voltak közülük), de a lényeg mégis az, hogy a 3500 nézőhöz képest hiányzott ezer, és ez már lényeges hiány. Ennek nyilván sok oka lehet, de ami biztos, hogy a csapat mellett a szurkolói bázis építésével (újraépítésével, kiterjesztésével) is foglalkozni kell - mert bár annak is megvan a jósága, ha extra kényelmesen állhatunk, ám a klub kasszájában ezek idővel fontos hiánytételek lehetnek.
Ezért is furcsa olyat olvasni az első számú sztár-reménységtől, hogy "pontosan annyit adtunk ki magunkból, ami a győzelemhez kellett". Igen, ez az ő játékán pontosan látszódott is - sajnos. Remélem valaki majd jelzi neki, hogy itt ez azért nem egészen így szokott menni (és ide idézhetnénk Ocskay Gábor bármelyik interjújából a fehérvári millió jellegzetességeiről). Vagy legalább abban fejlődjön az úr, hogy az utolsó hely várományosával szembeni kettő egy után azért ne nyilatkozzon már ilyet. :)

De nézzük a pozitívumokat, mert végül is ezekért éri meg meccsre járni

Nyertünk, és most ez a legfontosabb. Inkább előbb az eredmények jöjjenek, és utána a jó játék, mint fordítva.

Hetényi Zoli nagyszerű teljesítménnyel segítette a csapatot, a gólról nem tehetett, és a második harmadtól kezdve kulcsszerepe volt a győzelemben. Jó volt látni tőle ezt a visszatérést.

A csapat az első harmad 19 kapura lövésével azért megmutatta, hogy tud kellő nyomást gyakorolni, ahogy azt hazai jégen szinte már el is várjuk tőlük.

Különösen a harmadik harmadban üdítő volt látni a beharangozott keményebb, agresszívebb stílust. Mi ezt speciel cseppet sem bántuk, régóta úgy látjuk már, hogy ezen a téren van még hová fejlődnünk, de felmerült bennünk némi aggodalom arra nézvést, hogy ha ezt egy labanc csapat ellen is így csináljuk, akkor abból mennyi kiállítást fogunk összeszedni. Jó eséllyel lehetnek belőle gondjaink, talán meccseket is bukhatunk miatta, de ezzel együtt nagyon bízunk abban, hogy Laporte mester kitart az elképzelései mellett, és megtalálja majd az optimális határt. Eleve jól látható, hogy az EBEL ebbe az irányba tart, egyre több csapat kezd el verekedni a játék helyett, így talán az sem véletlen, hogy az általunk az elmúlt években képviselt extra fair hoki egyre kevésbé eredményes. Szép szál legényeink vannak, plusz a fiatalos lendület is a mi oldalunkon áll, nekünk ezekben kellene kiteljesedni, hogy akivel játszottunk, annak fájjon a meccsünknek még az emléke is - és innen nézve a tegnapi ízelítő több, mint biztató!

Courchaine néha már megmutatta, mitől lehetett ász a DEL-ben is. A gólja után nem sokkal volt egy laza csuklós lövése, ami alig ment el a felső vas fölött (nagy gól lett volna belőle, ha bemegy), és emellett csak az első harmadban lőhetett volna még kettőt, szépen kijátszották rá az akciókat. Kíváncsian várjuk, hogy fizikailag mikor éri utol magát, mert a második harmadtól eléggé eltűnt, és hát jelen állás szerint inkább amolyan zootropoliszi Villámként cikázott a jégen. Az biztos, hogy ha fizikailag is előrébb lép, extra erőssége lehet a csapatnak.

Jól látszik, hogy az edzőnk még keresi a megfelelő triókat, és bátran kevergette a sorokat. Ez ilyenkor mindig izgalmas játék a szurkolóknak is, hogy kinél hogy működik a kémia, milyen felállások lehetünk a legjobbak. Az biztos, hogy az már a tavaszi vb felkészülési meccseinken sokunk szívét megdobogtatta, amikor Sofi és Kókusz együtt kevergetett a jégen, és ezt most is remek érzés volt látni. Ha ők ketten ráéreznek a trükkre, és sikerül megtalálni hozzájuk a tökéletes harmadik játékost, akkor ezzel az új sztársorral nagyot léphetünk előre.

Sofi ezen felül is nagyon akart, főleg a harmadik harmadban látszott, hogy hajrázott egy nagyot. Megint volt egy atombomba ütközése, a védjegyévé vált megsemmisítő blokkolás, és komolyan, néha már ennyi is elég, hogy az ember kitérjen a hitéből örömében. A kiállításai érdekesek voltak, és az ellenfél is nagy kedvvel provokálta, de az talán nem is baj, ha ez csak még jobban feldobja benne az adrenalint, és a következő meccsen az ellenfél azt is megbánja majd, ha csak rá akar nézni.

Erdély Csani sokunk kedvence, az egyik nagy reménységünk. Én imádtam két éve, amikor a harmadik sor vezéreként korát bőven meghazudtoló magabiztossággal irányított a jégen - és ezért is volt döbbenetes látni az emléktornán, hogy mennyire nem ment neki a játék. De szerencsére most ismét a jobbik formáját mutatta, és nagyon nagyot harcolt a jégen, a gólja pedig remélhetőleg megadja a kezdőlökést a végtelenbe és tovább. Csak így tovább, Csani!

Sofi mellett még Sárpátki volt, aki nagyon megérdemelte volna a gólt, sokat tett érte a közösbe. Jó volt látni, hogy a tavalyi kiugró év után most is sok reményünk lehet benne.
Kocsis is megérdemli, hogy külön említsük, mert kijár neki a biztatás a rég várt áttöréshez: most is csinált ügyes dolgokat, kis szerencsével lesz ez sokkal látványosabb is.

Bodo megmutatta, hogy ha kell, olyan sebességre gyorsít, amilyenre nálunk senki más nem lehet képes. Illetve természetesen jó lenne, ha képes lenne, de ez nyilván nem ilyen egyszerű. Ezzel együtt Bodo-nak szemlátomást nagy kihívás lehet ez a szezon, szurkolunk is neki, hogy sikerüljön minden fronton helytállnia.

A végére két kis színes

Figyelmes szurkolóink jól hallhatták, hogy a második harmadban. 36:48-nál még Vas Mártont is kiállították tőlünk. A körülöttünk lévők többség hangos ovációval fogadta a bejelentést, ennyire szerintem még sosem örültek hazai kiállításnak a csarnokban.

A meccs után megtelefonáltam a nyolcéves fiamnak az eredményt, aki azonnal így nyitott: "na apa, megint megfőztük a gyíkokat?"
Lám, így lehet egy jól eltalált koreóval maradandó hatást elérni. :)