Eredetiben megjelent: 2013.01.30.
albavonalszurkolok.com
Az elmúlt hetekben, hónapokban belső körökben többen beszélgettünk arról, hogy valamit kellene már reagálni a lelátói anyázásokra, mert olyan szintet értek el, amelyek sokhelyütt élvezhetetlenné teszik már a meccsnézést is. Bevallom, a szennyes efféle teregetését az első pár alkalommal én kaszáltam el, mert úgy gondoltam, hogy pozitív üzenetekkel, összefogásos felhívásokkal, William Volános kampányokkal legalább valamelyest javítható a helyzet. Nem vagyok az az ember, aki ne látná be, ha téved - az érintettektől ezúton szeretnék elnézést kérni. Igazuk volt, ez jóval nagyobb problémakör annál, hogy ennyivel el lehessen intézni.
Akkor legyen így, részemről rendben, következzék az erő sötét oldala.
Először is pontosítsuk, hogy a mivel is van gond. Nem arról van szó, hogy a meccs hevében egy-egy kincstári b.zdmeg ne férne bele. Emberek vagyunk, nem gépek, ez nem egy emós szakkör, mindenkinek lehet jobb és rosszabb napja - ha néha becsúszik ilyen, ezek értelemszerűen tolerálható kilengések, nem erről a szintről beszélek.
Van az az anyázási faktor is, amikor már egyenleg vonható a pozitív és negatív megnyilvánulások mellé. Én több, régi motoros barátomról tudom, hogy... hm, hát hogy is mondjam... teljes tevékenységi kört végez szurkolás címen, tehát ott aztán minden megy a meccsen, a legjobb dalok teli torokból üvöltésétől kezdve a legőszintébb, legnyersebb kritikákig. Én nem gondolom azt, hogy aki aktívan szurkol, az bármiféle jogot nyerhetne az indulatai legszabadosabb kiélésére, de van az a szurkolói tűz, amelyik így (vagy pont ettől) működik. Összességében ez szerintem még mindig a jobbik eset, mert az illető legalább fel tud mutatni valamit a negatívumok mellett, segíti is a szurkolást, ha kell, így hogy ezen túlmenően ő miket csinál, abba én most elvi szinten sem szólnék bele.
Jelen cikk tehát kizárólag azokról a szurkolókról szól, akikről őszintén szólva nehéz leírnom még azt is, hogy szurkolók, mert általában egy árva "Hajrá Volánt" nem képesek elkiabálni, ellenben véleményük az van. Folyamatosan.
Eh, nem lesz ez így jó, hagyjuk is ezt a szurkolósdi - kapjanak ők egy új titulust, elvégre ilyen teljesítményhez ehhez illő reflektorfény dukál. Szóval mostantól legyenek mondjuk... anyátorok.
Az anyátor definíció szerint az "anyázó terminátor" kifejezés tömegkommunikációs célokra rövidített változata.
Az anyázás rész háttere egyértelmű. A terminátor azért passzol ide, mert mindegy, hogy épp hogy állunk, milyen formában van a csapat, ő csak mondja, mondja, mondja, és se meggyőzni, se lelőni, se elhallgattatni nem lehet.
Az anyátorra sokszor jellemző némi facér jelleg - legalábbis jól hallható, ahogy a delikvens az őt érdeklő témákban egész meccsen emelt hangon érdeklődik, hogy mi a facér nem így, mi a facér nem úgy mennek a dolgok, ahogy az neki tetszik.
Szóval az anyátor az, aki nem elégszik meg a hagyományos szerepekkel. Az nem elég neki, hogy szimplán néző maradjon, de odáig sem akar süllyedni, hogy szurkoló legyen - a meccsekben inkább más módon akar tevékeny szerepet vállalni.
Van az a típus, aki nézi a meccset, de nem látja - ezért üvölt. Ez a kezdő szint, tapasztalattal változik, plusz itt még van remény arra, hogy idővel kinője a dolgot. Ne bántsuk őket, mindenki elkezdte valahogy.
Van az, aki látja, de nem érti - ezért üvölt. Ez már széles, masszív tömegek halmaza - nem véletlenül vagyunk a tízmillió beavatott szakértő, frankónmegmondó próféta, és szövetségi kapitány országa.
Van az, aki érti is, de ez nem érdekli - inkább üvölt. Tipikusan tűzközeli emberek, volt játékosok, más sportolók, kiégett ősszurkolók tartoznak ide, akik elvileg valamennyire már belülről látják a történéseket, de ebből valahogy nem sikerül akármilyen építő jelleget összehozni. Ellenben pl. élen járnak a jópofizásban, olyannyira, hogy a környezetük elismerésének kedvéért szinte tökélyre fejlesztették mások (jellemzően játékosok) szisztematikus lealázását.
Érdekes kérdés lehet a dolgok miértje. Én kíváncsi ember vagyok, ezért sokszor beszédbe elegyedtem már az ilyen emberekkel, és meg szoktam kérdezni: miért jó ez neki? Bevallom, sok érdemi választ az elmúlt tizenöt évben nem kaptam - bár valahol pont ez adja meg a lényeges információt.
Azt persze, hogy minek jó ezért kijárni a meccsekre, a napnál is világosabb, nem igényel külön rákérdezést. Van az úgy, hogy az ember élete egy sz.r, és amikor kimegy a csarnokba, kicsit kiengedheti a fáradt gőzt. Ennél egy fokkal rosszabb, ha a delikvens csak a lelkébe felgyülemlett cseszegetésfaktort okádja vissza a világba - egész nap szemétkedett vele a főnök, folyton csak pofozta az élet, és ott, ezekben a kérdésekben persze nem tett semmit, de ha a csarnokba ér, a kapus hasába lőtt korongok láttán előtör belőle az igazságot követelő, mesterszakértő emberállat. Még neccesebb a helyzet, ha komolyabb magánéleti problémák állnak az efféle negatívkodás mögött: nincsen ebben semmi szégyellnivaló, mindannyian pontosan tudjuk, milyen cudar dolgokat tehetnek velünk a kielégítetlen szexuális energiák. Kiszáradt a kút, nem ficereg a cerka, avagy nincs is kivel és hol... megbeszélni az életet, ott a meccs, ezek a Volános rohadékok nem alázzák ronggyá az nhl-eseket, mehet ami a csövön kifér!
Na akkor vegyük át még egyszer. Irónia megvolt, szarkazmus pipa, maró gúny pipa, vérben oldódó sértés pipa, kéretlen kölcsönök visszaadva - fordítsuk is komolyra a szót, emberek.
A helyzet a következő.
Az, hogy a pozitív beállítottságú szurkolóknak szó nélkül kellene tűrniük az efféle dolgokat, egy óriási félreértés, a mai, agyonliberalizált világ egyik leggusztustalanabb hazugsága. Régen szabad volt a vélemény, de sok dolgot nem illett megtenni – most már mindenki bármit megtehet, ellenben a többség úgy gondolja, hogy erről elítélő véleményt senkinek nincs joga megfogalmazni.
Hát a nagy büdös francokat nem.
Ideillő, teljesen helyénvaló kérdés, hogy mégis milyen alapon mondok efféléket?
Kifejtem ezt is.
Aki nem próbálta, annak elmondom, hogy szurkolást támogatni, jobbá tenni, jobbá szervezni marhára nem egyszerű ügy. Ez nem csak azon múlik, hogy kiabáljunk, oszt jól van, meg tapsolunk, ha nyer a csapat, és együtt örülhetünk, hajrá.
A normális szurkolás, a nem divat szurkolás, az igazi szurkolás arról szólna, hogy akkor segítsük a csapatot, amikor erre a játékosainknak a legjobban szükségük van! Nem akkor, amikor kedvünk szottyan! Hanem amikor mondjuk épp hátrányban vagyunk, és kilátástalannak tűnő játékkal kergetjük a korongot.
Aki nincs tisztában azzal, hogy a Volánnál apró nüanszok teljesen más irányba vihetik a meccseket, az nem tudom, miket nézett az elmúlt években, de ami a pályán történt, abból bizonyosan keveset értett meg.
Azt hiszem, valakinek ki kellene mondani végre, hogy amit mi szurkolás címen előadunk, az összességében egy nagy határ kaka, ez van. És ez nem annak a negyven-ötven (száz) embernek a sara, akik a csarnok különböző pontjain úgy nagyjából minden alkalommal végig szurkolják a meccseket, hanem a többi akármennyié.
Az anyátorok sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy az az üzenet, amit ők kiadnak magukból, elég egyértelműen hat a körülöttük lévőkre. És aki ezt még nem próbálta, elképzelni sem tudja, mennyire nehéz úgy a csapatnak szurkolni, ha mindenhonnan csak az anyázás jön, emberek. Lassan ott tartunk, hogy az már a jobbik eset, ha csak letargikus közöny uralkodik a lelátón - akkor legalább kuss van.
Lassan olyan kampányokat kell szerveznünk, hogy nem baj, ha nem szurkolsz, de baszki, legalább nekünk, akik szurkolunk, ne tegyél keresztbe.
Amit az anyátorok garantáltan nem vesznek figyelembe, az az, hogy a tevékenységükkel nem csak a maguk hajlamait élik ki, hanem a csapatért szurkolók munkáját is ellehetetlenítik. A fizika hangtani törvényeivel ugyanis a legfanatikusabb szurkoló sem veheti fel a versenyt, és ha a dobosok körül induló nóták átvétele helyett csak ötméterenként egy masszív anyátor tevékenység zajlik, akkor kettővel odébb már ezt fogja a lelátó hallani, nem a keménymag szurkolásra buzdítását. Vagy épp hallani hallja, de szurkolás helyett inkább az anyátor módozatokhoz csatlakozik.
A fentebb említett szurkolói jogom tehát a következő. Ha jó fej vagyok, és lefelé kerekítek, kijöhet az, hogy amit egy pozitív hozzáállású, csapatért szurkoló ember elő tud adni egy meccsen, azt két anyátor állhatatos tevékenysége tökéletesen le tudja nullázni.
Aki tehát végigszurkolja a meccset, de a masszív anyátor-tevékenység miatt alulmarad a lelátói hangpárbajban, a meccs végén teljesen jogosan kérdezheti meg két anyátortól, hogy mi a facér tette tönkre a szurkolói munkáját.
Én nem szeretnék aránytévesztésekbe esni - arra tényleg semmi jogom, hogy felelősségre vonjak másokat, hogy mit miért csinálnak. Ahogy arra sem, hogy megmondjam másoknak, hogy mit csináljanak.
Én a magam lehetőségeivel annyit léphetek, hogy leírom, én mit fogok tenni.
Ha már a lelátói élet átmegy büdösbunkózásba, én meghajlok az új nagyságok teljesítménye előtt. És mert a huszonegyedik század tengernyi lehetőséget nyújt mások álláspontjának megismerésére, szívesen megadom nekik azt a reflektorfényt, ami megilleti őket. Egy-egy cikk, interjú keretén belül ezen az oldalon, nevesítve, a lelátón megszokott helyüket megadva. Aztán ha van pl. face profil, mellétéve azt is, hátha másnak is lesz kedve diskurálni a dolgokról. A rágalmazási háttérrel tisztában vagyok, nyugalom, de erről szó sem lesz - engem csak a .véleményük. érdekel majd a szurkolásról, kritizálásról, kedvenc szavajárásukról.
Mivel a csarnok óriási, értelemszerűen nem vállalkoznék lehetetlen küldetésre. Meg aztán semmibe nem kerül toleránsnak lenni mások mássága iránt, ha az nem tesz nekünk keresztbe. Ezért engem jelenleg csak ez utóbbi érdekel, hogy legalább a dobok környéke anyátormentes övezet legyen.
Első lépésnek ez tökéletesen elegendő lesz.
üdv,
Raon
Fehérvár Ördögi Kör
Utolsó hozzászólások